Szubjektív

írta: Szűcs Dóra

Íme, hozzánk is befutott a király. Az enyhén  túlértékelt alkotás György királyról, melyért Firth végre megkapja az Oscart. Mielőtt bárki fejemet akarná venni, szerettem a filmet…nagyon. De hogy az Inception, a Black Swan és a True Grit évében ez legyen a legjobb film, az azért kissé túlzás.

Nagyon jó film a Király beszéde! Egy percre sem unatkoztam, megérintett, sírtam-ríttam, nevettem…minden megvolt, ami egy jó mozihoz kell. Hogy ez mennyiben Tom Hooper érdeme az majd csak a következő filmje során fog kiderülni, ugyanis itt inkább azt látom piszok nagy szerencséje volt. Épp az ő kezében landolt egy pontosan és ötletesen megírt forgatókönyv, mely minden részletében tökéletesen a jól kiválasztott alapproblémára koncentrál, minden egyes jelenetében azt járja körül, minden ízében Györgyre fókuszál,  Talán túlságosan is, hiszen a mellékkarakterek sorsai nagyon háttérbe szorulnak, felelősség körüli szorongás csak érintőleges és még a háborús fenyegetettség is eltörpül a király nyilvános megjelenésektől való félelmei nyújtotta félelem mellett. Itt arra a lelki deficitre koncentrálunk, ami miatt a leendő királynak pszichológusra van szüksége (vagy barátra?), még ha ezt logopédusnak hívják is a  filmben. Az ilyen téma mindig nagyon hálás, a király is csak ember, a nagy hátrányt jelentő problémák legyőzhetők, még a magasra tett mérce is megugorható. Mindezt pazar párbeszédek és finom humor kíseretében. A díjátadó bizottságok és fesztiválok imádják, az Akadémia zabálja, a színészek sorba állnak az ilyen szerepekért (nem utolsó sorban az imént említett okokból) és az ember még a nagy hatalmú Weinsteinek támogatását is megkapja. Ilyen könyvet kell írni na.

Hogy rendezni hogy kell egy ilyen filmet, azt nem ebből fogjuk megtudni, hiszen, mint mondtam, Hooper egy mázlista. Bár Danny Cohen néhol indokolatlanul egyedi kamerakezelése időnként kizökkent a Györgyre való koncentrálásból, de gondolom ezt direkt ezért is alkalmazzák.

Ami mindenképp a rendező érdeme az a színészválasztás. Ez a film egyértelműen a nagy alakítások filmje. Hagyta is színészeit, hogy csinálják a dolgukat, ő csak érezhetően rajongva figyelte őket. Volt is mit. Colin Firth alakításáról ódákat zengnek, joggal. Meg fogja érdemelni azt az Oscart, jól fog mutatni a kandallóján és remélem ezek után már csak ehhez méltó szerepekben láthatjuk. Helena Bohnam Carter most maga mögött hagyja mindig bolondos stílusát és csendesen, alig észrevehetően támogatja Firth játékát, akárcsak karaktere férjét.

Aki azonban messze megérdemel minden dicséretet, minden pozitívat, amit egy színészről valaha el lehet mondani és akinek Firth ezt az alakítást köszönheti, az Geoffrey Rush! Olyan színészi alázatról tesz tanubizonyságot, amilyet tíz évente egyszer látni a vásznon. Nem akarja ellopni Firth elől a filmet, nem akar előtérbe kerülni, nem akar senkit túljátszani, de még akkor is érezni a jelenlétét a filmben, mikor nincs is jelenetben. A háttérben meghúzódva, a legfinomabb eszközöket használva segíti színésztársát és adja alá a lovat. Nála ideálisabb partner nem is kellhet egy színésznek. Szinte látom, ahogy a film történetében megjelenő kapcsolatuk életre kel a forgatásokon és Rush fénye ugyan elhalványul a királyt alakító társ mellett, de a figyelmes néző láthatja, hogy nem csak egyenrangú partnerek voltak, de igazából ez Rush dicsősége. A természetességén elérzékenyültem, a humorán nevettem, a félmondatokból megismert sorsa miatt szomorú szemei meghatottak, ez az alakítás olyan szép, hogy azon sírni kell. Nekem akkor is ő vitte a filmet, ha ez nem az ő filmje volt.

A király beszédét – a hibái ellenére, vagy épp azért – mindenképp érdemes megnézni, nagyon szerethető film, nagyon emberi és Geoffrey Rusht látni kell.

___________________________________________________________

Szűcs Dóráról

Dóra aztán tényleg mindent megnéz. Igazi mozifanatikus, aki akkor is hajlandó megnézni egy filmet, ha tudja, hogy az rossz lesz, merthogy egyébként hogyan is örülhetne, ha végre valami jó lát. Mert az ember mindig tanul valamit, még a rossz filmekből is.  Ezeket a tanulságokat és azokat a katartikus pillanatokat szereti veletek megosztani, amikért érdemes mégis moziba járni… mindentől függetlenül.