De vrais mensonge

írta: Szűcs Dóra

Audrey Tautou a 2001-es Amélie óta mosolyog ránk ellenállhatatlanul a vászonról. Ezek ellen az ártatlan bociszemek ellen, a néhol könnybe lábadt tekintete ellen teljesen felesleges is volna küzdeni, hiszen épp ezért ülünk be a moziba. Ha róla van szó mindig számítok arra az eshetőségre, hogy kicsit meghat, kicsit megmosolyogtat, kicsit mindennapi, de közben mégis megfejthetetlenül különleges. Nem mondom, hogy egyik filmje sem okozott csalódást, vagy, hogy mindegyik lenyűgözött volna, de nagy szörnyűségeket nem követett el a mozinézők ellen. Az is igaz, hogy a mai napig nem derült ki, hogy színészi képességei miatt szeretem-e, de amire a mozgóképet használja, azzal nincs semmi baj. Most sincs.

Olyan történetet hoztak itt össze, amiben van humor, feszültség, szerelem, harag, kedves emberek és néhol átláthatatlan érzelmek, szóval minden, amitől egy romantikus komédia működni szokott. …és működik is. Egy nem mindennapi szerelmi háromszög áll a történet középpontjában, melynek két női tagja anya és lánya, férfi tagja pedig egy ártatlan szerelmes. Az anya kellemes depresszióba süllyedt, mióta férje elhagyta, amikor is lánya türelme elfogy és a szerelmes levelet, melyet kapott elküld anyukának, aki ettől ki is virul, de ezzel kezdetét is veszik a bonyodalmak. A vágyak, az érzelmek, a viszonyok összekuszálódnak. Innentől kezdve persze ritkán érnek meglepetések, de a kiszámítható végkifejletig eleget szurkoltam minden érintett félnek, volt, hogy vártam arra, hogy végre megtörténjen a törvényszerű fordulat, sőt olyan pillanatok is megestek, melyeket nem jósoltam meg magamban előre.

A főszereplő segítségére olyan partnerek vannak jelen esetben, mint Nathalie Baya, akiről az öregedőfélben lévő anya szerepében kétséget kizáróan elhittem, hogy minden művész számára csodálatos múzsa akár a mai napig is. Sami Bouajila, a férfiként olyan franciásan kedves, esetlen, visszafogott. A mellékszerepekre is éppen megfelelő, nem is túl feltűnő, nem is azonnal feledhető színészeket találtak.

Pierre Salvadori a francia romkom rendező, akinek már sok ilyen művet köszönhetünk és aki nem először dolgozik együtt Tautouval, hiszen Drágaságom (egyébként én azt is bírtam) kapcsán már találkoztak. Most is ügyesen adagolja a sztorit, hangulatos ritmusban vezet végig a történeten. Nem akar látványos rendezői ötleteket felvonultatni, nem akar kiemelkedőt alkotni. Egy kellemes kis történetet mesél el egy finom nyári estén. A vászon előtt ülve elképzeltem, hogy egy francia tengerparton ülök egy szabadtéri moziban, finom vörösborral és egy kis sajttal, kicsit sem egyedül. Ez pedig egyáltalán nem volt rossz érzés…