
Írta: Elliot Grove
A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy valójában mit csinál egy producer, annak ellenére, hogy ez a nemzetközi filmipar legfontosabb és legnehezebb munkaköre. A film producere az az ember, aki felépíti a filmet az elejétől a végéig, aki megtalálja a forgatókönyvet, a rendezőt, a színészeket, a stábot és legfontosabbat, a pénzt az egészre. Aztán felügyeli a gyártási folyamatot, és amikor a film elkészül, neki kell eladni a filmet.
A munkám egyik legjobb része az, hogy utazhatok a világban és több tucatnyi nagyon tehetséges filmgyártóval és több száz brilliáns forgatókönyvíróval tudok találkozni.
2010 júliusában Torontóban tartottam egy hétvégi forgatókönyvírási kurzust, ahol találkoztam egy nagyon magabiztos forgatókönyvíróval. Meglepődtem amikor elmondta, hogy életében sosem beszélt még egy filmrendezővel, vagy producerrel sem. Amikor elmondta a film-ötletét, rögtön kiugrott néhány elem, ami nehezebbé teszi az eladását: történelmi kosztümök, nagy szereplőgárda, és több, mint 20 különböző helyszín.
Próbáltam arra rábeszélni, hogy az írói tehetségét fejlessze és tanuljon a filmgyártási folyamatokról. Nem érdekelte, mert szerinte az ilyen tanulás elrontaná számára a mozi varázsát, és egyben a forgatókönyveit is.
Jaj jaj jaj! Ilyen gondolkodással a festők sem tudnak a festékük összetételeiről, a szakácsok a leves összetevőiről, vagy a futók a futópálya anyagáról. De mégis összeírtam egy listát azokról a dolgokról, amiket szerintem a forgatókönyvíróknak tudniuk kellene a filmgyártásról és bizniszről:
1. Egy kép 1000 szóval felér
A filmesek képekben gondolkodnak. Sokszor nem tudják szavakban kifejezni, amit akarnak, de tudják hogyan fog a vásznon kinézni. Fontos, hogy az írók megértsék ezt a folyamatot és írásukat egy olyan minimalista stílushoz kössék, ami inspirálni fogja a producert, rendezőt, színészeket, díszlet tervezőket, és a vágót.
A stábban mindenki a forgatókönyvre támaszkodik, és a saját kreativitásukat teszik hozzá.
2. Színészekkel jobban el lehet adni a filmeket
Mindenki tudja, hogy a sztár színészeket tartalmazó filmek több pénzt keresnek, mint a sztár nélküliek. Itt van két filmipari titok:
- a nagy nevű színészek általában két évre előre le vannak foglalva
- a legtöbb színésznek fontosabb a forgatókönyv és a film, mint a pénz
Ha a karakterek a könyvedben unalmasak, nem fogja elvállalni a színész.
De ha egy olyan forgatókönyvet írsz, amiben szívesen látná magát egy sztár, vagy annyira tele van a történeted fantasztikus karakterekkel, amelyekért tehetséges de ismeretlen színészek fognak könyörögni, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy megvalósul a filmed.
3. A forgatókönyvírók ne törődjenek a költségvetéssel
A profi forgatókönyvírók nem törődnek a költségvetéssel. Ők a történetre koncentrálnak. Te is ezt tedd.
4. A forgatókönyvírók törődjenek a költségvetéssel
Nagy előny, ha érted a filmgyártási folyamatot. Volt amikor 10000 teve vonulása a belvárosban lehetetlen volt. Ma már megoldható viszonylag olcsó CGI szoftvérekkel is.
Amikor egy producer kezébe veszi a forgatókönyvet és gyártási szempontból átgondolja, az egyik fő költségvetési szempont a helyszínek száma. Minél több a helyszín, annál drágább a film. Egy stáb mozgatása egyik helyről a másikra időbe és pénzbe kerül.
Amikor Christopher Nolan a The Following című filmjét forgatta, az irodámban tárolta a kameráját meg a felszereléseit, és mindent egy 10 perc alatt bejárható körön belül forgatott.
Nem véletlen, hogy a legtöbb filmrendező sikeres első filmje kevés helyszínen játszódik. Néhány példa:
Buried 2010
Phone Booth 2002
Panic Room 2002
Rear Window 1954
Clerks 1994
12 Angry Men 1957
Rope 1948
Cube 1997
The Breakfast Club 1985
Clue 1985
Dogville 2003
Nézd meg ezeket a filmeket, olvasd el a forgatókönyveiket, és gondold át hogyan tudsz te is egy izgalmas történetet megírni, ami egy helyszínen játszódik.
5. Ma már az eladás sem a régi
A mai piacon az új forgatókönyvírók ritkán adnak el forgatókönyveket. Inkább valószínű, hogy opciókat vesznek meg kisebb összegekért a feltörökvő producerek. Az egyértelmű kereskedelmi elönytelenségek ellenére, két ok miatt érdemes az új forgatókönyvíróknak küzdeniük azért, hogy megvalósuljon a történetük filmben: láthatják a munkájukat a vásznon és sokat tanulhatnak a folyamatból, valamint épülni fog a portfoliójuk.
A profi forgatókönyvírók értik, hogyan forog a pénz a filmiparban. Minél jobban megérted ezt, és a producer kihívásait, annál jobban tudod majd pozícionálni magadat a sikerre.
Sose felejtsd el, hogy a filmipart egy „people industry”-nak nevezik – azaz nem az a fontos, hogy mit tudsz, hanem az, hogy kit ismersz. Építsd a kapcsolataidat, ahogyan csak tudod. Ne bujkáljál. Gátlástalanul promótáld a munkáidat.
6. Nehéz forgatókönyv fejlesztési támogatást szerezni
Valószínűleg a leggyakoribb kérdés, amit tőlem kérdeznek az, hogy hol és hogyan lehet fejlesztési támogatást kapni. Nagyon nehéz, és drága is.
Szép gondolat az, hogy valaki kifizeti a megélhetésedet, miközben megírod a következő világsikerű forgatókönyvet, de ez a valóságban teljesen álom és fantasy.
Felejsd el. Először írjál, aztán próbálj pénzt szerezni.
7. A forgatókönyvíróknak is érteniük kell a költségvetési- és gyártási tervekhez
A legtöbb írót abszolút nem érdekli a költségvetés és a gyártás terve. De hasonlítsunk össze két forgatókönyvet a producer szemszögéből. Az egyiket napi 10 oldalas tempóban tudja leforgatni, a másikat napi 4 oldalban. Ha ugyanannyit ajánl a producer mindkét forgatókönyvért, melyikből fog tudni jobb filmet csinálni? És miért? Mire kell odafigyelni?
8. Kamerák és kamera szemszögek
Az operatőr a kamera szemszögekből és lencsékből festi le a képet. Ehhez egy forgatókönyvírónak nem kell értenie. De érdemes szem előtt tartani, hogy a jól megírt forgatókönyv és az ügyesen használt dialógusok ötleteket fognak adni az operatőrnek, a rendezőnek és a vágónak a megfelelő kamera szemszögekre és lencsékre. Ha megérted a filmgyártási folyamatot, és a film alkotóinak a gondolkodását, jobb forgatókönyvet fogsz tudni írni.
9. A négy fontos kreatív alkotó
Ahányszor leülök megnézni egy filmet a Raindance Film Fesztiválon, vagy beülök egy moziba, négy filmes élményre készülök fel. Az első az író filmje. A forgatókönyv az alaprajz, amiből az egész csapat inspirációt kap. A második élmény az a film, amit a rendező látott és megvalósított. A harmadik az a film, amit a színészek alkottak a forgatókönyvből. És a negyedik az a film, amit a vágó hozott létre a forgatókönyvből és a felvett anyagokból.
Nem jobb ha egy forgatókönyvíró megért minél többet a filmgyártási folyamatról?
10. A filmgyártás nem nehéz
A filmgyártás alapelvei nem nehezek. A hétvégi kurzusomban egy nap alatt elmondom a forgatás és vágás alapjait. Tehát egy forgatókönyvíró gyorsan áttekintést kaphat a filmgyártási folyamatról.
Ha érted a gyártás alapjait, jobb forgatókönyvíró leszel, mert például költséghatékony de ugyanakkor a filmet értékesebbé várázsló jeleneteket fogsz tudni az írásodban alkotni. A hírnevednek mindig jót fog tenni, ha a producernek pénzt tudsz spórolni.
Itt a vége….
Mindenki be akar jutni a filmiparba. A legtöbbet álmodott út a filmrendezőé. A leggyorsabb a forgatókönyvíróé. Tanuld meg a filmipar működését, értsd meg a filmgyártást, és írj meg egy történetet, ami egyedi és friss. Ha jól csinálod, előbb-utóbb limuzinokat küldenek érted.
__________________________________________________________________
Kurzus ajánló
November 27/28
Lo-to-No Budget Filmmaking
Tanítja: Elliot Grove, a Raindance alapítója
Dátum, időpont: 2010 november 27/28 (szombat, vasárnap), 9.30 – 18.00
A kurzus célja: demisztifikálni a filmipart egy hétvége alatt. Tanuld meg leforgatni, megvágni, és megrendezni első nagyfilmedet költséghatékonyan, és utána fejlessz ki egy filmfesztivál és forgalmazási tervet. Tanuld meg a pénzed értékét a vászonra tenni.






