A Filmiras.hu cikke, fordította Horváth Miklós
Nemrégiben meghívtak a Radio4-ba, ahol Simon Peggel voltam együtt. Megkérdeztek bennünket, hogy mit gondolunk a forgatókönyvíró-tankönyvekről. Én azzal intéztem el a kérdést, hogy ezek a könyvek csak kliségyűjtemények, amelyek segítségével a szerző gyorsan pénzhez juthat. Pegg szerint az ilyen könyvek hasznosak. Mindkettőnk filmje ugyanazon a hétvégén került a mozikba. Az ő filmjéhez dőlt a pénz, az enyém megbukott.
Ezután arra gondoltam, talán mégis van valami, amit nem tudok. Úgy döntöttem, hogy újra megnézem a kedvenc filmjeimet, de ezúttal egy jegyzetfüzettel a kezemben, hogy rájöjjek, mitől működnek. Az alább következő írás az észrevételeimet tartalmazza. Ez nem annak a leírása, hogyan írok én, hanem, hogyan szeretnék írni. Annak a leírása, miért égtem le olyan csúfosan.
HOGYAN ÍRJUNK FORGATÓKÖNYVET – FRANK COTTRELL BOYCE 13 PONTJA
1. Inkább írj színdarabot!
Biztos, hogy forgatókönyvet akarsz írni? Szinte minden film éveken át készül. Legutóbb egy tévéfilmet készítettem a BBC-nek, ahol 20 évbe telt, ameddig az ötletből eljutottak a film elkészültéig. Ha van egy jó történeted, talán jobb, ha előbb színdarabot, vagy könyvet írsz belőle. Ahhoz, hogy abból egy film készüljön, valakinek annyira bele kell szeretnie, hogy képes legyen több évet és fontmilliókat áldozni rá. Egy darab néhány ezer fontból elkészül, és csak pár hónap kell hozzá. Sőt mi több, ettől már színdarabíróvá válsz, ami sokkal elegánsabb, mint a forgatókönyvíró. Na meg, ha a darab sikeres, akár film is készülhet belőle.
2. Először találd ki a címét!
Nyilvánvalónak tűnik, de mégis meglepően nem az. Egy jó cím, sok mindent megváltoztathat. Az Oklahoma című musical – ahogy eredetileg hívták – híres bukta volt vidéken, de óriási siker lett, miután a címhez hozzátettek egy felkiáltójelet. Orson Welles szerint a Papírhold annyira jó cím, hogy el se kellett volna készíteni a filmet, hanem csak elég lett volna a címet bemutatni. Ha jó filmcímet akarsz, azt azelőtt kell megtalálnod, mielőtt nekifognál az írásnak, amikor még tele vagy reménységgel. Ha a végén kezded el keresni, akkor úgy kezdesz majd gondolkodni, mint egy fejlécíró. Ha Victor Hugo a könyve befejezéséig várt volna a címadással A Notre Dame-i toronyőr esetében, akkor ma a regényének az lenne a címe, hogy „Púpos a hátam”.
3. Olvasd fel másoknak!
Papíron könnyen átverheted magad. Meséld el a történetedet másoknak, és figyeld őket. Előfordul, hogy ránéznek az órájukra? Van, amikor úgy érzed, kihagynál valamit? Elkezdik kitalálni a befejezést? Próbáld a történetet összerakni egy jó anekdotába. Ez azt jelenti, hogyha egy pénzes fickóval találkozol egy fesztiválon, akkor ott helyben elő tudod adni a történetedet. Ez arra is vonatkozik, hogyha már elkészültél egy forgatókönyvvel. Danny Boyle, a 28 nappal később rendezője mindig felolvastatja veled a forgatókönyvedet. Borzalmas érzés, mert nem tudsz sehová se elbújni. De ezzel megkímél több hétre való találgatástól.
4. Felejtsd el a háromfelvonásos elbeszélést!
A könyvek mindegyike erre esküszik. Szerintem ez egy értelmetlen modell, mert statikus. Ez pusztán arról szól, hogy a forgatókönyvednek kell, hogy legyen eleje, közepe, és vége. Mikor elkezded formába önteni a dolgokat, hasznosabb, ha a feszültségre gondolsz. A feszültség (suspense) az a rejtett energia, ami egyben tartja a történetet, összeköt két pontot, és felrázza a közötte levő részt. De nem muszáj mindenhová akciójelenetet tenni. Az érzelmek megteremtik a maguk izgalmait! A Sikersztori (American Splendor) című filmben, ami a képregényszerző, Harvey Pekarról szól, szinte megfeszülsz a reménykedéstől, hogy összejön-e Pekar kapcsolata. A titkok is jók arra, hogy feszültséget teremtsenek. A Lovagregényben végig azon izgulsz, hogy valaki rájön arra, hogy William valójában nem is Sir Ulrich von Lichtenstein.
5. Helyzeteket teremteni nem egyszerű dolog.
Ha egy helyzet túlságosan egyértelmű, annak következményei lehetnek. Emlékszem, a Hetediket néztem egy multiplexben. Mikor Morgan Freeman azt mondta, hogy néhány napon belül nyugdíjba vonul, valaki bekiabálta: „Meg fog halni!” (Ami ezegyszer nem volt igaz.) Ugyanakkor, ha egy helyzet nem jelez előre semmit, akkor nem teremt semmilyen feszültséget. A trükk az, hogy keltsünk valamilyen várakozást, de azt oldjuk meg egy teljesen váratlan módon. Én Oscart adnék Geoffrey Chaucernek A bűnbocsánatárus meséjéért (The Pardoner’s Tale), amiben a szereplők elindulnak, hogy megkeressék a Halált, de helyette egy nagy halom pénzt találnak. A csavar pedig az, hogy elkezdenek egymás ellen áskálódni és végül megölik egymást.
6. Ne kérj semmiért bocsánatot!
A szimpátia úgy hat a stúdiófőnökökre, mint a crack. Legalább egy csodálatos forgatókönyvemet tette tönkre a szimpátia cucc. Természetesen a nézőnek kötődnie kell a szereplőidhez, de nem kell, hogy el is fogadják őket. Ha a szereplőid valami rosszat tesznek, Hollywoodban azt akarják, hogy építs fel hozzá egy bocsánatkérést. Ha megnézed a Thelma és Louiset, akkor láthatod, hogy az nem más, mint egy elnyújtott bocsánatkérés 20 percnyi mókával a végén. A Drótsorozat tele van olyan figurákkal, akiket nem igazán tudunk elfogadni, mi több, kedvelni. Ám, mikor szükség van rá, egy teljesen másik oldalukról láthatjuk őket. Az egyik szívszorító jelenetben, egy fiatal drogdíler a telepről egy parkba kerülve azt kérdezi: „Ez még mindig Baltimore?”
7. Kerüld el a német funk csapdát!
Sokan hajlamosak felépíteni egy karaktert, és csak azután írnak hozzá cselekményt. Szerintem ez a televízió hatása, ahol azt akarják, hogy a karakterek változás nélkül kerüljenek ki a történetből, hogy azután ugyanott folytathassák a következő héten. Ez olyan, mint a detektívregényekben, ahol a karakterépítés azt jelenti, hogy a nyomozó imádja a 70-es évek német funkzenéjét. A komplex karakterépítés pedig azt jelenti, hogy a felesége azért hagyja el, mert nem tudja megérteni ezt a szenvedélyét. Egy filmben engedni kell, hogy a történet tárja fel a karaktert. Az, ami a Juno című filmben a főszereplővel történik – mármint, hogy terhes lesz – akármelyik tinilánnyal megeshet. Az alapján, ahogy ezt lereagálja, dönti el a néző azt, hogy szereti, vagy utálja ezt a figurát. Másfelől nézve ez pont olyan, mint amikor valakit bemutatnak nekünk azzal, hogy „Szerintem, ti kedvelni fogjátok egymást!”, amitől rögtön arra gondolunk, hogy jó lenne mihamarább elhúzni.
8. Tegyél bele valamit, amit szeretsz!
Senki sem úgy jön ki a moziból, hogy: „Tetszett annak a karakternek a fejlődése!” Mindenki olyanokat mond, mint, „Tetszett az a kardpárbajt, vagy az a részt a felfújódott tehénnel stb.”. Az ajánlók csak a történet alakulásáról írnak, de egy filmnél jobb, ha jelenetek sokaságaként gondolunk. Abban van az igazi élvezet. Jelenleg egy rajzfilmben dolgozom. Eredetileg egy ilyen filmnek nem is volt forgatókönyve, a csapatok a szereplők és a történet köré építették fel a helyszíneket, és a cselekményeket. Ez egy nagyon jó módja az agyalásnak. Ha megnézed az első Keresztapa filmet, az lényegében csak anekdoták fűzére, amit Michael erkölcsi bukása köt össze. A Kes című film szintén így működik, ott van a focimeccs, a sólyom megszelidítése, a pályaválasztási tanácsadó, és így tovább. Próbáld lebontani a forgatókönyvedet fejezetekre, és adj mindegyiknek címet. Ha erre szeretnénk egy ellenpéldát, csak nézzük meg a Mission Impossible filmeket: lenyűgöző akciójeleneteket látunk, amelyek egy zavaros expozíció ingoványából magaslanak ki.
9. Készíts fejben szereposztást!
A forgatókönyvekben megrajzolt karakterek nem teljesen élesen kidolgozott alakok, mivel, ha túl részletes képet festesz valakiről, azzal lecsökkented azoknak a színészeknek a számát, akik alkalmasak lehetnek a szerepre. De pusztán azért, mert nem tudod pontosan leírni a szemöldöküket, még nem jelenti azt, hogy nem értenéd teljesen azt, hogy mitől kattannak be. Mikor Sam Peckinpah újraírt egy forgatókönyvet, mindig kihúzta a szereplők nevét, és helyettük olyan emberek nevét írta be, akiket ismert, hogy ezáltal sokkal jobban maga elé tudja képzelni őket. Olykor egy meglepő instrukció is csodákra képes. Az idézet, amelyre az írók gyakran hivatkoznak, Guy de Maupassanttól származik: „Idős úriember volt, gyömbérszín bajusszal, aki mindig elérte, hogy elsőként mehessen ki az ajtón.”
10. Szeresd meg az újraírásokat!
Az Alkony sugárút című film forgatókönyvírója azt mondja: „Talán látta a legutóbbi filmemet. Oklahomaiakról szólt a harmincas évek porviharai alatt. Mire bemutatták, már egy tengeralattjárón játszódott.” A forgatókönyvírók arról híresek, hogy folyton azon rinyálnak, mert újra kell írniuk a könyvüket. Ezt nem tudom megérteni. Egy író valódi kiváltsága, hogy olyan sok lehetőséget kapsz a javításra. Csak kérdezzék meg John Arne Riise-t, a norvég focistát, hogy érezné magát akkor, ha egyszer csak kijelenthetné, „Emlékeznek az utolsó fejesemre, amivel elrontottam a gólomat? Hát az nem igazán jött be nekem, úgyhogy kivenném. Jobban örülnék, hogyha ennek a meccsnek a végén happy end lenne!” A trükk az, hogy igyekezz mindig képben maradni, és ezt használd arra, hogy tovább javíthasd a forgatókönyvedet.
11. Ne várj az ihletre!
Szerintem sokan úgy tekintenek az inspirációra, mint az a szikra, ami elindítja a munkafolyamatot. Valójában a ténylegesen inspirált pillanatok az utolsó pillanatban érkeznek, amikorra már rég összeizgultál és izzadtál már pár verziót. Hirtelen viszont egy friss szemszögből látod a kapcsolatokat, és új megoldásokra jössz rá. Ez az, amikor valóban szárnyalni kezdesz. A forgatókönyvírás valódi élvezete a részletekben rejlik. Persze, sok minden elveszik a folyamat során. Amit az utolsó pillanatban még visszatehetsz.
12. Ünnepeld a láthatatlanságodat!
Ben Hecht híres mondása volt, miszerint könnyebb népszerűvé válni azzal, ha az ember triciklizik, mintha forgatókönyvet írna. Ám ez egy remek dolog! Amikor elmész egy filmfesztiválra, azt látod, hogy a rendezőket és a színészeket megrohanják az újságírók, és akiknek ezért újra és újra ugyanazokat a történeteket kell elmesélniük, amíg te süttetheted magad a napon. Ne feledd: a láthatatlanság egy szupererő.
13. Olvass, olvass, olvass!
Olvasd el mások forgatókönyveit. Olvasd a wordplayer.com-ot, ami tele van fórumbeszélgetésekkel, tanácsokkal, és szívfájdalommal. De legfőképpen olvasd el aKaroo-t, az elhunyt forgatókönyvíró, Steve Tesich regényét, aki a Garp szerint a világ forgatókönyvét írta. Abból mindent megtudhatsz, amit tudni akartál, – még azt is, amit nem.
Frank Cottrell Boyce
