Szirányi Péter és Cziráky Erika, a filmiras.hu ajánlásával
A treatment a film történetének vázlata, 4-6 oldalas összefoglalása, ami tartalmazza a cselekményt, a helyszínt, a karaktereket, az ő viszonyaikat és változásaikat, a döntési szituációkat, vagyis tulajdonképpen az egész sztorit. Lehetetlennek tűnik? Az is. Nem lehet 120 oldalt belegyömöszölni 4 oldalba. Mégis meg kell próbálnunk.
Hogyan írjunk treatmentet?
Sokszor teszik fel nekünk is a címben szereplő kérdést, s valóban, a forgatókönyv-fejlesztés folyamatának egyik nagyon fontos, de talán nehezen megfogható, némiképp még a szakirodalomban is elhanyagolt, rejtélyes és homályos részével van dolgunk.
Ebben a 3 részes cikksorozatban megpróbálunk gyakorlati segítséget adni a treatment-íráshoz. Az alap – mint oly sokszor a forgatókönyvírás terén – ismét Syd Field lesz: az ő elméletét tovább dolgozva, kiegészítve remélhetőleg egy olyan rendszert tudunk bemutatni, ami könnyen alkalmazható, világos, egyértelmű és valódi segítséget nyújt a konkrét alkotási folyamatban. Természetesen nem gondoljuk, hogy az általunk kialakított rendszer lenne az egyedül üdvözítő, de bízunk benne, hogy minden olvasót legalább gondolkodásra késztet majd.
Mi a treatment?
Az első lépés természetesen a treatment definíciója.
Ahogy már a bevezetőben írtuk: a treatment egy film történetének a 4-6 oldalas vázlata, ami mégis tartalmaz minden fontos információt a cselekményről, a karakterekről, a viszonyokról, az érzelmi helyzetekről, azok alakulásáról, valamint igyekszik minél jobban megragadni és átadni a film hangulatát. Ezzel együtt is véleményünk szerint a legfontosabb tulajdonsága a treatmentnek, hogy a történet drámai struktúráján alapszik, tehát egy drámai szerkezetet épít fel az alkotófolyamat elején meglévő ötletből. A terjedelmen túl ez különbözteti meg a szinopszistól is, mely jóval rövidebb – általában másfél oldal – terjedelmű, és inkább egyfajta kötetlen, laza „történetmesélés”.
Mi a funkciója? Miért kell egyáltalán treatmentet írnunk?
A forgatókönyvírás egy fejlesztési folyamat, ami a kezdő ötlettől elvezet bennünket a végső, 100-120 oldalas könyvig. Ez a folyamat különböző szakaszokból áll, melyek egymásra épülnek, s valójában a történet egyre bővebb, pontosabb kifejtését jelentik. Ahhoz azonban, hogy útközben ne tévedjünk el, szükség van erre a fokozatosságra. Ennek a folyamatnak egyik fontos állomása a treatment. Tulajdonképpen a treatment az összekötőkapocs az ötlet és a forgatókönyv struktúrája között. A treatment egy váz: a forgatókönyv drámai váza. Formába önti az ötletet, életre kelti a drámai struktúrát. Ez az elsődleges funkciója.
Amikor egy filmötlet megfogan az agyunkban, akkor ahogy gondolkozni kezdünk rajta, egyre több és több kép, jelenet, karakter, szituáció villan be, egyre inkább úgy érezzük, hogy a fejünkben ott van a teljes sztori, a teljes film. A treatment-írás abban segít, hogy ezt a rengeteg apró részt összerakjuk, hogy megtaláljuk mindegyiknek a helyét – már ha valóban szükség van rájuk.
Mindenki számára ismert az a mondás, hogy „ami nem működik a treatmentben, az nem fog működni a könyvben sem”, vagyis hogy a treatment-írás sok-sok fölösleges munkától kímélhet meg bennünket, hiszen egyben láthatjuk az egész sztorit anélkül, hogy meg kellene írnunk a teljes könyvet. Pontosan erről beszéltünk az előbb: ahogy megpróbáljuk az apró darabokat elhelyezni a történetben, szépen ki fognak derülni a sztori drámai buktatói már e pár oldal megalkotása során, és ez sokkal megnyugtatóbb, mintha 120 oldal megírása után eszmélnénk rá arra, hogy valami nem működik a történetben.
A treatmentnek van azonban egy második, nem kevésbé fontos funkciója is. Mert bármennyire is a struktúra hívei vagyunk, a treatment nem lehet pusztán a drámai szerkezet logikus felépítése és megjelenítése. A treatment célja ugyanis, hogy megfogja az olvasót (a producert), gondolatokat ébresszen benne, felkeltse az érdeklődését, megadja neki a film „érzetét”, eljuttassa oda, hogy kimondja: „Igen, érdekel! Igen, akarom ezt a sztorit!”.
Ebben sokat segíthet a „szépírás”: a mondatok megfogalmazása, a szavak megválasztása, a megfelelő jelzők és igék megtalálása rengeteget hozzáad a hangulathoz. Márpedig a filmtervünk hangulata elsődleges jelentőséggel bír az érzelmek felkeltésében.
A treatment e kettősségét talán úgy a legkönnyebb elképzelni, hogy a drámai szerkezet felépítése az „befelé” szól: magunknak, a szakmának, a forgatókönyv-alkotás szabályainak, hogy amit leírunk, az valóban működjön majd a vásznon is. Ezzel szemben a sodró, magával ragadó, vibráló megfogalmazás, a hangulat átadása „kifelé” szól: érzelmileg kell hatnia az olvasóra.
Értelem és érzelem – mind a kettőre szükségünk lesz egy jó treatment megírásához.
Milyen legyen a treatment?
Nos, a fentiek alapján fontos, hogy a treatment ne csupán az események leírása legyen, tehát ne száraz és logikus rendőrségi jelentést akarjunk írni – X itt volt, ezt csinálta, aztán odament Y-hoz, majd találkozott Z-vel stb. –, hanem sokkal inkább a film érzetét, hangulatát próbáljuk megadni. Ehhez a karakterek érzelmi állapota, az egymással való viszonyuk, illetve ezek változása, iránya lesz a mérvadó. Látnunk kell a céljaikat, és hogy milyen erőfeszítéseket tesznek azok eléréséért. Ugyanakkor zavaros, ködös vagy sejtelmesen titkolózó sem lehet a treatment, hiszen át kell adnunk az olvasónak az egész sztorit. A lényeg, hogy érzelmi hatást kell gyakorolnunk úgy, hogy közben nem tévesztjük szem elől a film drámai struktúráját sem.
E rövid elméleti bevezetés után következzen a gyakorlat!
Syd Field tanítása
„Írj 4 borzasztó oldalt.” – ez Syd Field tanácsa a treatment-íráshoz. S bár mosolyt csal az arcunkra, a lényege: kezdj el dolgozni, kezdj el írni, de ne csak úgy bele a vakvilágba, hanem valamilyen struktúra mentén – ami értelemszerűen nem más, mint az ő 3 Act struktúrája. Az ötlet megalkotása után ez lesz az első igazán nehéz lépés: kifejteni 4 oldalban a történetet, kibontani az ötletet és végigvezetni a sztorin úgy, hogy az mindvégig fenntartsa az érdeklődésünket, magával ragadjon, megérintsen bennünket. Gondoljunk csak bele: pár sorból (az ötletünkből) hirtelen 4 oldalnyi szöveg lesz!
Talán ez a tanács kevésnek tűnik, de mégis remek alap az elinduláshoz. Field ugyanis egy igen hasznos gyakorlati segítséget is mellékel hozzá, tulajdonképpen egy treatment-struktúrát! Ezt ő nem így fogalmazza meg, de amikor a treatment egyes részeinek a terjedelmére vonatkozóan ad igen pontos utasításokat, akkor lényegében ezt teszi.
Field szerint mielőtt nekikezdenénk a treatment megírásának, 4 dolgot biztosan tudni fogunk – vagy tudnunk kell. Egyrészt ismerni fogjuk a történet elejét és a végét, tehát hogy honnan indul a sztorink, és hogyan végződik majd. Másrészt meg tudjuk határozni a történet két legfontosabb fordulópontját is, ami az egyes felvonásokat elválasztja egymástól. Az első történetforduló (a Plot Point 1, vagy PP1) az első és a második felvonás közötti igen jelentős fordulat, míg a második történetforduló (Plot Point 2, vagy PP2) a második és a harmadik felvonást elhatároló kulcsjelenet.
E négy pont segítségével már neki is állhatunk a treatmentnek. Ahogy említettük, Field a terjedelemre vonatkozóan is pontos tanácsokkal szolgál:
- 1/2 oldal a nyitó jelenet leírása,
- 1/2 oldal az első felvonás összefoglalása (Act 1),
- 1/2 oldal az első történetforduló (Plot Point 1),
- 1 oldal a második felvonás (Act 2),
- 1/2 oldal a második történetforduló (Plot Point 2),
- 1/2 oldal a harmadik felvonás (Act 3), és végül
- 1/2 oldal a záró jelenet leírása.
Ez így pontosan 4 oldalt fog kiadni. Értelemszerűen a nyitó és a záró jelenet, valamint a Plot Point 1 és a Plot Point 2 leírása nem más, mint a konkrét jelenet elbeszélése, míg a felvonások leírása egy-egy összefoglalás.
Field további segítséget is ad a második felvonás megírásához: határozz meg 4 akadályt, és ezekkel töltsd ki azt az egy oldalt. Ezek az akadályok lehetnek belső vagy külső befolyásúak, fizikaiak, érzelmiek, szellemiek vagy lelkiek, illetve ezeknek bármilyen kombinációja. Majd látni fogjuk, hogy valójában itt egy-egy akadály-típusról beszélünk inkább. Azt kell érzékeltetni a nézővel, hogy a film adott szakaszában milyen típusú, milyen jellegű akadályokkal kell megküzdeniük a hőseinknek. Ráadásul magában a forgatókönyvben ezek az akadályok igen gyakran párhuzamosan futnak egymással, s a változással inkább csak a hangsúlyok eltolódását fogjuk érezni, éreztetni. (Vagyis hogy pl. a hangsúly a fizikai akadályokról áttevődik a lelki, érzelmi akadályokra.)
További segítség
Azt gondoljuk, hogy Syd Field fenti treatment-szerkezete remek alapot biztosít az elinduláshoz, azonban úgy vettük észre, hogy további strukturális pontok meghatározásával még könnyebbé, egyszerűbbé tehetjük a treatmentünk megírását. Igen, a forgatókönyv drámai struktúrájáról beszélünk, hiszen a treatmentünk tulajdonképpen ezt fogja leképezni. Nézzük hát meg, hol tudunk hasznos kiegészítéseket tenni a fenti rendszerhez.
Az általa is említett 4 pont (a film eleje és vége, valamint a Plot Point 1 és Plot Point 2) mellett egészen biztosan meg tudunk határozni egy további alapvető fontosságú jelenetet, ami nem más, mint az Inciting Incident. A film nyitó jelenete a fennálló világrendet mutatja be, és ugye az Inciting Incident lesz az, ami kibillenti ezt a világot az egyensúlyából. Minden történet egyik alapköve ez a jelenet. Sőt, valójában enélkül nincs is történet. Amikor elkezdjük a saját sztorinkat végiggondolni, nagyon hamar találkozni fogunk ezzel a jelenettel, hiszen mi is el akarjuk majd indítani valahol, valamivel a sztorit. Ennél mélyebben most nem mennénk bele az I.I. funkciójába, bőven elegendő, ha látjuk, érezzük a fontosságát. És ha egyszer ennyire fontos, akkor bizony a treatmentben is helye van!
A következő kiegészítések a második felvonás megírásához nyújtanak segítséget. Az Act 2 a forgatókönyv legnagyobb és legfontosabb része, hiszen itt meséljük el az igazi sztorit. Zsánertől függően ez kb. 40-70 oldal, s a treatmentben ezt kell összefoglalni nagyjából 1 oldal terjedelemben. Ráadásul mindezt úgy, hogy nem csak a cselekményt, hanem az érzelmi állapotok és viszonyok változását is megfelelően érzékeltetjük. Nem egyszerű feladat!
Segíthet ebben, ha az Act 2-t kétfelé bontjuk. Erre szolgál a Középpont (Midpoint), ami a mai, felgyorsult és egyre sűrűbbé váló történetek szerkezetében már szinte minden esetben megtalálható fordulópont. Nem olyan súlyú, mint a PP1 és 2, de mégis jelentőségteljes fordulatot hordoz az adott történetben. A Középpont kijelölésével két, immár könnyebben kezelhető részre tudjuk bontani a második felvonást (Half 1 és Half 2).
A 4 akadályról már fentebb írtunk – értelemszerűen kettő kerül közülük a PP1 és a Középpont közé, kettő pedig a Középpont és a PP2 közé. Van azonban még egy fogalom, ami sokat segíthet abban, hogy az alkotás során ne térjünk le a történet eredeti ösvényéről. Ez pedig nem más, mint a Pinch. Funkciója szerint a Pinch egy olyan jelenet, ami újra megerősíti, megmutatja a történet eredeti irányát, megismétli – ha adott esetben áttételesen is – a történet alapproblémáját. Egyfajta útjelzőként szolgál, s emiatt nagy hasznunkra válhat. Nem követünk el hibát, ha a második felvonás eddig meglévő fordulópontjai közé (PP1, Középpont és PP2) helyezünk el egy-egy Pinch-jelenetet.
14 pontos treatment-struktúra
Ezzel el is érkeztünk a lényeghez: a fentiek alapján össze tudunk állítani egy 14 pontból álló struktúrát. Egy olyan treatment-struktúrát, amelyik híven leköveti a történet drámai struktúráját. Nincs más dolgunk, mint meghatározni ezeket a pontokat, leírni őket egy-két mondatban. Ezután a treatment megírásakor pedig kifejteni, kibontani mindegyiket egy-két rövidebb vagy hosszabb bekezdésben.
Íme, a 14 pontos treatment-struktúra:
- A nyitó jelenet
- Inciting Incident
- Az első felvonás (Act 1)
- Plot Point 1
- Akadály 1
- Pinch 1
- Akadály 2
- Midpoint
- Akadály 3
- Pinch 2
- Akadály 4
- Plot Point 2
- Act 3
- Záró jelenet
