Tippek Producereknek
Tippek Rendezőknek
Tippek Íróknak
Egyéb Tippek

Raindance-kovetkezo-kurzusunk


Világszerte


7 dolog, amit a filmesek tanulhatnak Julian Assangetól

írta: James Burbridge, Raindance London

Julian Assange 1970-ben született Ausztráliában.  Nehéz gyermekkora volt, sokat költözködtek, és édesanyjával  bujkálniuk is kellett egy gyerektartási per miatt, Assange féltestvérével  kapcsolatban. Fiatalon kezdte a hekkerkedést: 16 évesen letartóztatták, mert betört az Ausztráliai Egyetem komputerébe, és a kanadai Nortel cég rendszerébe, amiért el is ítélték.  Miután elvégezte a Melbourne Egyetemet,  programozóként dolgozott, és 2006-ban alapította a Wikileaks honlapot.

Itt tudod követni Julian Assange-ot a twitteren

Itt tudod követni a Wikileakset twitteren

Mint minden sikeres filmes, Julian Assange is szabályokat követve indította  be sikeressé vált projektjét és karrierjét.  Mit tud Assange, amiből mi is tanulhatunk?

Jó csapatot hozott össze

A Wikileaks egy hálózati szervezet,  ami a közösségi médiát, bit-torrenteket, és új internet technológiákat használ az információ eljuttatása érdekében.  Tehát nem csak Julian próbált mindent saját maga megmutatni a világnak, bármennyire ezt szeretnék elhinni azok, akik halálra ítélnék.

Ne próbálj mindent saját magad kitalálni és megcsinálni, mert amikor baj van (pl. lecsuknak óvadék nélkül), nem lesz aki helyettesíteni  tud.  Ki kell építened  egy hálózatot olyan emberekből, akik kiválló – esetleg mások számára láthatatlan – munkával segítik a projektedet.

Érti az ipar politikáját

Julian Assange tudja mit csinál, és tisztában van a rizikókkal.  Pontosan tudja kinek szúrja a szemét, és hogy a tettei  milyen hatást fognak kiváltani. Közlés előtt minden titkos információt több sajtós szervezet – köztük a Guardian és a NY Times – nézett át és szerkeztett.

Ismerni a filmipar politikáját más dolog, mint részt venni benne.  Merjél a szervezeteken kívül (vagy ellen) tevékenykedni,  csak először ismerd meg a játékszabályokat (és készülj fel a következményekre).

Felismert egy trendet

A Wikileaks nem lett volna sikeres egy nyugodtabb politikai légkörben.  A közép-keleti háborúk és az összeomló bank-rendszerek megingatták az emberek bizalmát az államokban.  Julian Assange most jó időzítéssel sarokba szorította őket.

A filmeseknek még nehezebb a trendekre ráérezni és megfelelni a kor szellemének, mert projektjeikre  rövidebb idő áll rendelkezésükre.  De ha sikerül ráérezned valamire, ami ott van mindenki fejében, csak még nem tudja, akkor nyertes leszel.

Tudja, hogy minden a tartalomról szól („Content is King”)

Nincs értelme a trendet követni,  ha nem tudsz mellé tartalmat  tenni.  A Wikileaks minőségi tartalmat szolgáltat.  Iraki háborús videóktól kenyai rendőrségi gyilkosságokig a Wikileaks olyan tartalmat  hozott létre, ami izgatja az embereket,  és amit máshol nem találnak meg.

Ez legyen a filmed célja is – legyen eredeti  és jó minőségű.  Kezd a forgatókönyvvel és dolgozz onnan felfelé.  A minőségi termék a legjobb garancia a jövőbeli sikerre.

Ismeri a közösségi hálózatok értékét

A hír terjesztésére Julian Assange nem csak a Wikileakshez kötődő hálózatát, hanem nagyobb közösségi hálózatokat is használt a hagyományos médiával együtt.  A Twitter és Facebook azért hasznos, mert ha valójában minőségi és érdekes dolgot teszel fel, tűzként terjed olyan emberek felé, akikkel nem vagy kapcsolatban.  És sokszor cserébe jótékony módon a közösség megköszöni neked.  A Wikileaks esetében ezek az adományok több ezer dollárnyi óvadékot tesznek ki.  Hogyan került Ken Loach a bíróság elé egy óvadék ígéretével?   Ez azt is jelenti, hogy szimpatizáns harmadik felek is felveszik a csatát az ellenségeiddel szemben az interneten.

A Te esetedben a minőségi tartalom először online, és remélhetőleg később offline támogatást eredményez.  Hogy ezt a támogatást hogyan hasznosítod az rajtad múlik – a mozijegyek és DVD eladások mindig jól jönnek.

Promótálni kell magadat

Saját magad promóciója nem gonoszság, egyszerűen szükséges a modern világban.  Julian Assangenak sikerült promótálnia a nevét,  az életművét,  és a Wikileaks markát ügyes PR alkalmazásokkal,  amikről a film publicisták is álmodoznak.    Ne higyél az önpromóció mítoszaiban.

Az internet nem szabad

Valószínűleg a legfontosabb lecke, amit tanulhatunk Julian Assange munkájából az, hogy az internet alapjai veszélyben vannak.  Az internet a filmesek egyik legfontosabb promóciós és forgalmazási platformja.

Assange arra a tényre hívja fel a figyelmünket, hogy a szabadon használható internet, amit megszoktunk, kormányok (mint pl. Kína és az USA) és magántulajdonú hálózatok (mint pl. az Amazon) által veszélyben van.  Elgondolkodtató, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor törlik a Twitter ,vagy Facebook profilodat egy Wikileaks link miatt.

De már sokan dolgoznak azon, hogy egy új információs hálózat jöjjön létre a tradicionális www protokolon kívül.  Ez majd a filmesek számára is új marketing és forgalmazási lehetőségeket fog kínálni.

_________________________________________________________________

Ha tetszett ez a cikk, ez is tetszeni fog:

10 vírus videó tipp